A kézi ultrahangos hibaérzékelők alapelvei

Nagy{0}}frekvenciás ultrahangimpulzusok kibocsátásával és a visszavert, megtört vagy szórt hullámok elemzésével, amelyek akkor keletkeznek, amikor az ultrahang belső hibákkal (például repedésekkel, üregekkel vagy zárványokkal) találkozik, miközben az anyagon keresztül terjed, meghatározható a belső szerkezet, valamint a hibák helye, mérete és természete. Ez a vizsgálati módszer roncsolásmentes, rendkívül érzékeny és valós idejű nyomon követésre- alkalmas, így különösen alkalmas szilárd anyagok, például fémek, műanyagok és kompozitok belső hibáinak kimutatására.

Technikai szempontból a kézi ultrahangos hibaérzékelők teljesítményspecifikációi elsősorban a frekvenciatartományt, az észlelési mélységet, a felbontást és az érzékenységet foglalják magukban. A frekvenciatartomány jellemzően 0,5-20 MHz; A nagy-frekvenciás (pl. 10 MHz feletti) szondák vékony anyagok vagy felületi hibák vizsgálatára alkalmasak, míg a kis-frekvenciás szondák (pl. 0,5–5 MHz) vastag falú anyagok vagy mély{13}}hibák vizsgálatára alkalmasak. Az észlelési mélység az anyag hangsebességétől és a szonda frekvenciájától függ; például az acélban egy 1 MHz-es szonda több méteres hatékony érzékelési mélységet képes elérni. A felbontás és az érzékenység közvetlenül befolyásolja a hibák azonosításának képességét, és a modern eszközök jelentősen javítják a jel tisztaságát és a zavaró ellenállást a digitális jelfeldolgozási technikák révén, mint például a Fourier-transzformáció és a wavelet-analízis.